2012. július 16., hétfő

Sport szelet (paleo)

Találtam egy sport szelet receptet a neten, amit megpróbáltam elkészíteni paleo módon.
Fogok még vele kísérletezni, hogy még jobban hasonlítson az eredeti változatra, de a férjemnek már így is nagyon ízlik. Igaz, ő nem ismeri az eredetit :D
Mivel csak próbának szántam, kis adagot készítettem, ezt nyugodtan lehet szorozni - főleg, ha vastagabbra hagyjátok.



Hozzávalók


10 dkg blansírozott őrölt mandula
5 dkg kakaóvaj
3 dkg xilit (vagy más, semleges ízű édesítő)
6 g holland kakaópor
5 ml rum vagy rumaroma
1 fél teáskanál vanília paszta (helyettesíthető vaníliás xukorral vagyis vaníliás xilittel)


A tetejére:
1-2 dkg kakaóvaj
1 csapott evőkanál holland kakaó
édesítő ízlés szerint


A mandulát, a xilitet és a kakaóport összekeverjük. A kakaóvajat alacsony hőmérsékleten (vagy forró víz felett) felolvasztjuk, belekeverjük a vanília pasztát és a rumot, majd az egészet hozzáöntjük a mandulás keverékhez. Alaposan összegyúrjuk a tésztát, majd két réteg sütőpapír között tetszőleges vastagságúra nyújtjuk. 
Az egészet hagyjuk egy kicsit állni, hogy a kakaóvaj megdermedjen.
A tetejére a kakaóvajat felmelegítjük, belekeverjük az édesítőt, majd hozzáadjuk a kakaóport és csomómentesre keverjük. Ráöntjük a kinyújtott csokira és szépen elsimítjuk a tetején. 
Ha a csokiöntet megdermedt, szeletekre vágjuk és dobozba tesszük.




"Mami, odarakhatom a kezem? Mooost? A hajókat is, mami!"

A xilitet én nem daráltam meg, de ha autentikus változatot szeretnénk készíteni, érdemes. A férjemnek ugyanakkor pont az tetszik nagyon, hogy a csoki egy kicsit ropogós.
Szerintem a csoki elbírna még több kakaóport és rumot, mert a színe egy kicsit sápadt lett és, mint fent említettem, nem volt elég rumos.
Összességében egy finom csoki lett az eredmény :)




Frissítés (2012. július 21.)


Ma megint elkészítettem ezt a csokit a következő mennyiségekkel:



12,5 dkg blansírozott őrölt mandula
7,5 dkg kakaóvaj
4 dkg őrölt xilit (vagy más, semleges ízű édesítő)
3,5 dkg holland kakaópor
10 ml rumaroma
1 teáskanál vanília paszta (helyettesíthető vaníliás xukorral vagyis vaníliás xilittel)



A mennyiség így kb. másfélszerese a fenti adagnak, de csökkentettem a mandula mennyiségét és növeltem a kakaóport. Az elkészítési mód változatlan.


A csoki színe sokkal szebb, sötétebb lett. A rumaroma továbbra sem vált be, lehet, hogy az enyém túl régóta állt a szekrényben. Sajnos nincs itthon rum, de legközelebb azzal készítem.
A tészta egy kicsit sűrűbb lett, de nem okozott gondot a kinyújtása és nem lett törékenyebb sem.
Maradok ennél a változatnál.


Tejérzékenyeknek:  Élvezd az ételt úgy, ahogy van. 
Glutén érzékenyeknek:  Élvezd az ételt úgy, ahogy van.  
Paleosoknak: 
 A rum nem igazán paleo, de nyugodtan elhagyható. Ha kell, tégy bele vizet.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Annyira szeretném elkészíteni ezt a süteményt, de hiába talpaltam nem kaptam itt (Írország) kakaóvajat. Nem lehet valami mással helyettesíteni? Vagy nagyon kell az íze hozzá?
Köszi a választ! Nagyon szeretem a receptjeidet!
B.

Alexandra írta...

@ B.

Ha kerülöd a tejtermékeket, akkor a ghee-t javaslom, ami tisztított vaj és nincs benne tejfehérje. Ahol ázsiai termékeket lehet venni, ott megtalálod a ghee-t is. Általában a nagyobb élelmiszerboltokban kapható.
Ha nincs valamilyen tejallergiád, használhatsz natúr (sózatlan) vajat is.

Remélem, ízleni fog :)

kismonika írta...

Kedves Alexandra!

Elkészítettem a csokit, nagyon finom. Én rumot tettem bele,mert írtad gondod volt a rumaromával. Én is jártam már úgy, hogy rumaromát és xilitet kevertem össze és úgy éreztem ütik egymást - legalábbis én ezt a két összetevőt okoltam. Érdekelne, hogy neked kimondottan azzal a rumaroma márkával volt bajod amit használtál; használtál-e máskor másmilyen rumaromát és xilitet együtt-és azok jók voltak-e együtt?
Köszönöm a finom recepteket

Móni

Alexandra írta...

@Móni:
Jó a kérdés, fogalmam sincs. Annyira ritkán használom mindkettőt, hogy nem tudom. De figyelni fogok rá a jövőben és kipróbálom az aromát másban is, xilit nélkül.
Köszi, hogy megosztottad a tapasztalatodat és örülök, hogy ízlett a csoki :)

Névtelen írta...

Drága Alexandra!
Ma délután elkészítettem ezt az ízmennyországot! :) Az egyik kedvenc csokim a Sport szelet, és elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy már magam is elkészíthetem. Tartottam magam a frissített receptedhez, és a rumaromás tanulságot levonva, hozzáadtam a masszámhoz még egy evőkanál rumaromát és vaníliakivonatot. A végeredményből nagyon fincsin kiérzik a rumos íz, úgyhogy nekem bevált.

Tengernyi köszönet a receptért Vajdaságból, Szerbiából! :)

Nóci

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...