2011. október 5., szerda

Granola házilag

A granolát ugyanúgy fogyaszthatod, mint a müzlit, de desszertként is kiváló. Tejtermékek helyett kipróbálhatod almapürével is.
A receptet olvasd el a Büfében.

Hozzávalók

10 dkg tökmag
15 dkg napraforgómag
9 dkg szezámmag
10 dkg kókuszreszelék
20 dkg mandula
15 dkg dió
7 dkg apró mazsola
20 dkg instant zabpehely (apró szemű)
2 evőkanál méz (illetve ízlés szerint)
 
A sütőt előmelegítjük 180 C fokra. Egy 25x38 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral.
Egy nagy tálban a méz és az apró mazsola kivételével minden hozzávalót összekeverünk, majd az egészet a tepsibe öntjük, elsimítjuk egyenletesen, majd rácsorgatjuk a mézet.
Körülbelül 30-40 percig sütjük úgy, hogy 10 percenként benézünk és megkavargatjuk a granolát, hogy egyenletesen süljön.
Ha kész, kivesszük a sütőből és hozzákeverjük a mazsolát.
 
A fahéjas változathoz egy teáskanálnyi őrölt fahéjat keverünk a magokhoz még a sütés előtt.
 
Ebből a mennyiségből két nagy, 1 literes edény lesz tele.
 
A granolát ugyanúgy fogyaszthatod, mint a müzlit, de desszertként is kiváló. Tejtermékek helyett kipróbálhatod almapürével is.
 
1 adag (30 g) = 333 kalória




Tejérzékenyeknek: Élvezd az ételt úgy, ahogy van.
Glutén érzékenyeknek: Élvezd az ételt úgy, ahogy van.
Paleosoknak: Ne feledd, a zab csak kompromisszum a paleoban. Egyébként élvezd az ételt úgy, ahogy van.

6 megjegyzés:

Kreatív konyha írta...

Még soha nem készítettem granolát.... Itt az ideje az első próbának!

GRETA írta...

Mindig nagy élvezettel böngészem a receptjeidet, tekintve, hogy jómagam és gyermekeim is lisztérzékenyek vagyunk, tehát sok esetben passzolnak hozzánk. Ugyanakkor már többször megakadtam a "zab" szónál, mint alapanyagnál olyan ételeknél, amelyeket gluténérzékenyeknek is ajánlasz.

Több paleo-étrendet bemutató oldalon is szerepel a zab, mint megengedett (kompromisszumos) táplálék. Jómagam is ismerem ezt az étrendet (nem szeretem a diéta szót rá), próbálom fokozatosan bevezetni a konyhámba, de a fenti gabonával kapcsolatos álláspontját nem tudom elfogadni.

Mi még otthon, Magyarországon kezdtük el gluténmentes életünket sok évvel ezelőtt. Alaposan átképeztem magam, amiben hatalmas segítséget nyújtott a www.liszterzekeny.hu oldal, illetve az Egyesület. Itt is, és minden általam ismert nyomtatott, online fórumon a zab glutént tartalmazóként szerepel, így tiltott számunkra.

Akárhány - kimondottan gluténmentesként feltüntett - terméket vizsgáltam meg eddig a polcon, akár itt, akár otthon, soha nem szerepelt egyiken sem összetevőként a zab.

Próbáltam nyomozni a témában, így tudtam meg, hogy pl. Angliában lehet kapni speciális, kimondottan gluténmentes zabot aranyáron, mindenesetre ha nincs rajta feltüntetve a gluténmentesség ténye, akkor a zab alapvetően nem az. Sokan, sok helyen eltérő véleményt fogalmaznak meg, van, aki szerint a zab eredendően nem tartalmaz glutént, kizárólag a feldolgozás / őrlés során szennyeződhet, mások szerint igenis fellelhető benne a glutén már a szántóföldön is.

(Nyilván tudom a megoldást, ha kétségeink támadnak akkor ne együk, nem is tettük soha.)

Te viszonylag sokszor használod, ezért bátorkodom a véleményedet kérni, hátha több információval rendelkezel az adott témában. Mi lehet az oka az eltérő álláspontoknak?

Alexandra írta...

@Gréta:

Ezt magam sem írhattam volna le szebben :)
Én is úgy tudom, hogy a zab csak a feldolgozás során szennyeződhet gluténnal, mert alapvetően nincs benne (annak ellenére, hogy kalászos).
Itt olvastam róla az aktuális álláspontot:
The oat controversy (angolul)

Mivel mi nem vagyunk érzékenyek a gluténra (vagy legalábbis nem tudunk róla :), nálunk belefér a zab az étrendünkbe. Bár, ahogy most belegondolok, a müzlin, granolán kívül másba nem teszek... A zab fogyasztásunk jócskán visszaesett, amióta paleozunk.

Nálatok milyen jelei vannak, ha valami rosszat esztek?

Egyébként köszönöm a kedves hozzászólásodat, látom, hogy Cairns-ből :)

GRETA írta...

Köszönöm válaszod Alexandra, és az oldalt is, igazán precíz, hasznos.

Áttanulmányoztam, és megnyugtattam magam, lisztérzékenyek jobb, ha nem fogyasztanak zabot. Nem csupán a feldolgozás során esetleg jelentkező szennyeződés miatt, hanem mert a zabfehérje nagyon hasonló a búzafehérjéhez (gluténhoz), tehát a cöliákiásoknál szintén tüneteket válthat ki.

A gyerekeim azok, akiknek a szervezete különösen érzékenyen reagál.

Egyébként mi nem eszünk rosszat, szóval nincsenek jelek. Amikor még nem tudtuk, amit, és tradicionális módon étkeztünk, akkor viszont előfordult minden klasszikus tünet, de nem szeretném részletezni ezen a gyönyörű szép gasztroblogon.

Még egyszer köszönöm segítségedet, szép tavaszi napokat kívánok,

Gréta (igen, Cairnsből).

Névtelen írta...

a zabpelyhet gluténérzékenyek helyettesíthetik hajdinával, amit így készítünk el:
egy csésze hajdinára két-két és fél csésze felforralt vizet öntünk és hagyjuk ázni. ha a hajdina megpuhult leöntjük róla a felesleges vizet, és elkészítjük a granolát :) remélem tudtam segíteni!

Alexandra írta...

Köszönöm az értékes kiegészítést!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...