2010. július 21., szerda

Almás-túrós sütemény

Nem szoktam fehér liszttel készült süteményeket sütni, de most kivételt tettem. Olyannyira, hogy a lisztet is csak emiatt vettem.
Még gimis koromban jó néhányszor elkészítettem ezt az édességet, az egyik kedvencem volt, aztán évekig egyáltalán nem. Pedig nem bonyolult, csak nem az az összekavarom, beleöntöm és megsütöm-féle sütemény.
A megváltozott szokásainknak megfelelően módosítottam egy kicsit a recepten, de nem éreztem semmi különbséget az emlékeimhez képest. Férjem most kóstolta először és odáig volt :) Kisfiam pedig.. na, ő egyenesen tömte magába :)

Hozzávalók (egy 26 cm átmérőjű formához):

Az omlós tésztához:
25 dkg liszt, 
fél evőkanál méz (eredetileg 10 dkg cukor)
csipet só
12 dkg hideg vaj


A töltelékhez:
50 dkg félzsíros tehéntúró (én lecsöpögtetett quark-ot használtam)
1 csomag vaníliás pudingpor helyett 3 evőkanál keményítő és egy teáskanálnyi vanília paszta
1 evőkanál méz (a 10 dkg cukor helyett)
3 tojás
2 dl tejszín
5 dkg mazsola
50 dkg savanykás alma (pl. Granny Smith)


Előkészítési idő: másfél óra
Sütési idő: 1 és negyed óra


A lisztet a mézzel, a sóval, a vajjal és 2-3 evőkanál jéghideg vízzel összegyúrjuk (ha kell, adjunk hozzá még hideg vizet, de egyszerre csak 1 evőkanállal). A tésztát 1 órára hideg helyre tesszük.
Közben a túrót lecsöpögtetjük, áttörjük, aztán a keményítővel, vaníliapasztával és a mézzel összekeverjük. A tojásokat szétválasztjuk. A tojásfehérjét és a tejszínt külön-külön kemény habbá verjük. A tojássárgákat és a mazsolát a túrós masszához keverjük, majd belekeverjük a tojáshabot és a tejszínhabot. 
Az almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk, negyedekre vágjuk, majd hasábokra metéljük. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A tészta kétharmad részét kinyújtjuk és a kivajazott formát kibéleljük vele. A maradék tésztából széleket formálunk és a tortaforma oldalát is kibéleljük. A tésztalapot villával több helyen megszurkáljuk. Az üregbe beletöltjük a túrómasszát, egyenletesre simítjuk a tetejét és belenyomkodjuk az almahasábokat.
1 óra 15 percet sütjük.





2 megjegyzés:

chriesi írta...

Türelem kell így kirakni a süti tetejet! Nagyon szép!

Alexandra írta...

Köszi :)
Nem csak látványos, finom is.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...