2009. június 2., kedd

Mazsolás zsömle

2008. október 9.
Pár napja kedvet éreztem egy kis kelt tészta készítéséhez. Igazi friss élesztőt ugyan még nem sikerült felfedeznem a közeli "Woolies"-ban (az egyik élelmiszerlánc beceneve), de szárított élesztőt kaptam. Nem ám a Dr Oetker-féle 7g-os kiszerelésben! Hanem egy szép nagy, 280g-os dobozban.
080909 Yeast 002
Mit süssünk, mit süssünk? Valami finomat természetesen: mazsolás zsömlét.
Ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, még egy 100xSzépből írtam ki. Jó régen esett az eset, mert úgy emlékszem, Kylie Minogue vagy Jason Donovan kedvence lehetett - már amennyire a körítésnek hinni lehetett :)
A mazsolás zsömléről még azt kell tudni, hogy kis családom élvezettel ette Budapesten. Misi öcsém akkoriban utálta a mazsolát (nem tudom, hogy ez azóta is így van-e, mert azóta bátrabb az új ételek megkóstolásával, talán azt is mondhatni, hogy egy kicsit ínyenc lett). Tehát Misi utálta a mazsolát, ami e zsömle esetében komoly hátrány, hisz enyhén tele van vele. Mindenesetre, akkoriban ez volt az egyetlen étel, amiben hajlandó volt azt is megenni, miután meguntam, hogy egyenként próbálta "kikaparni" a mazsola szemeket és ráparancsoltam, hogy csak akkor ehet mazsolás zsemlét, ha a mazsolát is megeszi. És lássanak csodát, túlélte!
Tehát, jöjjön a recept:
(Én eleve két adagot szoktam egyszerre sütni, de azért ide csak a szimpla adagot írom)
Mazsolás zsemle
250g liszt, 20g élesztő (vigyázz, szárított élesztőből kevesebb kell!), 30g cukor, 1 csipet só, 1/8 liter langyos tej, 250g mazsola és valamennyi melegvíz
A hozzávalókat a mazsola kivételével lágy tésztává dagasztjuk. A melegvízből nem tudom mennyi kell, az eredeti recept csak a langyos tejet írja, de az soha sem volt elég, hogy a tészta egyáltalán összeálljon. Ezt pótolom a melegvízzel. Ha a tészta összeállt, hozzágyúrom a mazsolát. Szerintem a 250g elég sok, ennyit a dupla adag tésztába szoktam belerakni. A tésztát kb. 1 órára meleg helyen kelni hagyjuk, majd kb. 6 db hosszúkás zsemlét formálunk belőle és egy kivajazott tepsibe tesszük. A tetejét keresztalakban bemetszem és egy újabb fél órát hagyom őket kelni. Mielőtt betenném az előmelegített sütőbe, a tetejét megkenem olvasztott vajjal és tetszés szerint cukorral megszórjuk. A sütőben 200 fokon kb. 20 percig sütjük.
Íme az eredmény, már néhány zsemle elfogyasztása után:
081006 Mazsolás zsömle 003 081006 Mazsolás zsömle 005

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...